Ahogy véget ért a koncert csak arra tudtam gondolni, hogy szegény fiúk elvágták a világhírnév felé vezető útjukat. Sebaj, Föld még talán nincs is felkészülve a „hungaropannonnépinemzeti magyar rapre”.

Tavaly sikerült olyan teltházat csinálnia a Wan2 színpadon a csapatnak, hogy sokan már csak a sátor külső fala mellett élvezhették a műsort.

A bejutás teljesen sansztalan volt, a közönség pedig egyszerre ugrált mint egy gigantikus szöcske. Idén, hála a szervezőknek, már a Nagyszínpad lehetett a Belga játszótere. Mert igenis ők játszottak! Soha nem hallott verziókban csendültek fel a dalaik, elképesztő show-t produkált a banda. Volt zenekar, táncosok, szikvíz, ajándékdobálás és magyar nemzeti hip-hop.

Jó volt látni a külföldiek értetlen fejét, ahogy próbálják megérteni a tömeg egyértelmű eufóriáját. Nekik persze gőzük nem volt arról, hogy kik ők és miről hadoválnak, de az ott megjelent tömegből levághatták, hogy valami nagy hírességről van szó (helyi viszonylatban).

Nem kevés honfitárs arcán láttam büszkeséget amikor az idegenlégiósok kérdésére válaszolva magyarázta, hogy ők a mi fiaink, a mi sztárjaink. Persze a szövegeket nehéz lenne elmagyarázni, annyira jellemzőek a magyar társadalomra.

A mutatós szép magyar rap nem szól (vagy csak kicsit) a megszokott nyugati témákról, így sokkal inkább a miénk. A közönség pedig átélhette az „állok a pusztában, gatyám lobog, magyar vagyok, szittya vagyok” életérzést. Ezen a koncerten éreztem igazán az összetartást, a közös büszkeséget, hogy miénk Közép- Európa legnagyobb fesztiválja. Köszi fiúk, nagy szükség volt rátok!