eminemesek
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 

A nap képe:

 
 
 
Legyen ez a kezdõlapod
 
Google
 

HA INNEN TÖLTESZ AZT 24 ÓRÁN BELÜL TÖRÖLNI KELL, HA NEM TÖRLÖD AZ BŰNCSELEKMÉNYNEK SZÁMÍT,A SZERKESZTŐ SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL!

 
Hírek
Hírek : David Beckham

David Beckham

  2004.06.26. 13:57

Az ész fontos,nem a haj!

Vajon David Beckham a folyamatosan változó hajkölteményei miatt hívta fel magára a figyelmet? Vagy
népszeru˝sége a feleségének köszönhetô? Mielôtt azonban ilyen súlyos következtetéseket vonnánk le, ismerkedjünk meg David pályafutásával, és utána döntsünk a kérdésben!
David futballistakarrierje szinte álomszeru˝nek mondható. Édesapja, David Edward Beckham, aki fu˝tésszerelôként dolgozott, mindig is focista szeretett volna lenni. Ezt a vágyát örökítette át fiára, ami isteni szerencsének mondható. David ugyanis nyolcéves korában három szezon alatt több mint száz gólt rúgott akkori csapatának, a Ridgeway Rovers színeiben az Enfield Körzeti Ligában. Az Angliában nagy népszeru˝ségnek örvendô Bobby Charlton's Soccer Skills Tournament (Bobby Charlton tehetségkutató versenye) során a 11 éves David minden idôk legmagasabb pontszámával lett elsô helyezett. Ezt a versenyt az Old Traffordon rendezik meg, ami a Manchester United otthona is. Így nem csoda, hogy Beckham elkötelezettje volt a futballklubnak, és nem is olyan régen még úgy nyilatkozott: "Nem létezik másik csapat számomra!"
Különleges tehetsége már fiatalon megmutatkozott. 1992-ben a United csapatát gyôzelemre segítette az F.A. Ifjúsági Kupában. Az ificsapat számos tagjának nagy jövôt jósoltak (Scholesnak, Buttnak és a Neville testvéreknek), de Alex Ferguson vezetôedzô személyesen Beckhamet választotta ki, mint a jövô legígéretesebb reménységét.
Mikor elérkezett az idô, David két kézzel kapott a lehetôség után és nem okozott csalódást. Egy Galatasary elleni Bajnokok Ligája-mérkôzésen debütált a MU felnôtt csapatában, s rögtön egy fantasztikus góllal tette le névjegyét. Ennek ellenére David sokáig nem került be stabil emberként a kezdôcsapatba, egészen addig, míg Andrej Kancselszkisz, a United orosz légiósa az 1995/96-os idényben el nem hagyta a klubot. Beckham ekkortól megállíthatatlanul száguldott elôre. A legcsodálatosabb gólok között tartják számon, amikor 60 jardról talált be az ellenfél hálójába, valamint a Moldova elleni bemutatkozó játékát a válogatottban. Félelmetesek a szabadrúgásai, illetve a szögletei. 1997 óta kihagyhatatlan az angol nemzeti tizenegybôl, melynek ma már ô a csapatkapitánya.
Azonban, mint minden isten áldotta tehetségnek, Davidnek is a temperamentuma okozhatja a vesztét. Egyes számú közellenséggé lépett elô hazájában az 1998-as franciaországi vb-n, amikor teljesen feleslegesen kiállíttatta magát az argentinok elleni derbin. A közvélemény amúgy is ellene fordult, hiszen a sajtó túlságosan sokat foglalkozott megváltozott életvitelével, ami nem másnak, mint Victoria Adamsnek, az egykori Spice Girls-tagnak volt köszönhetô. Ám David nem hagyta magát eltántorítani, és a következô tíz hónapban élete legjobb teljesítményét nyújtotta, amiért a United rajongótábora az év játékosának választotta.
Idén nyáron újabb fordulat következett be Beckham karrierjében. Hosszas találgatások és bizonytalanság után 2003. június 17-én a Manchester United bejelentette, hogy 24,5 millió font ellenében megállapodott a Real Madriddal a játékos eladásáról. 14 év után David elhagyta szülôföldjét és Spanyolországba költözött, ahol olyan sztárokkal rúghatja a bôrt egy csapatban, mint Raúl, Figo, Roberto Carlos, Zidane és Ronaldo. Azóta, nem túlzás, Madrid Beckham-lázban ég! Huszonnégy órával az angol játékos bemutatása után már nyolcezer, 23-as számmal díszített Real Madrid-mez fogyott el, melyhez 78 euróért juthattak hozzá a rajongók. (David a MU-ban a 7-es mezben játszott, de a Realban ez a trikó Raúlé.)
1999 márciusában megszületett Brooklyn nevu˝ kisfia, akinek a nevét edzôcipôjén hordta. Ugyanebben az évben, július 4-én pedig oltár elé vezette gyermeke édesanyját, Posh Spice-t. Victoria Adamshez fu˝zôdô viszonya valóban megváltoztatta a futballista életét. A lány hatására lazított feszített edzéstervén és a foci mellett több minden más is érdekelni kezdte. Míg a Victoria elôtti idôszakban Alex Ferguson szerint ô volt a csapat legjobb fizikai állapotban lévô játékosa, aki minden edzés után még órákig gyakorolt, addig most úgy tu˝nik a kívülállók számára, hogy David inkább a frizurájára fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A 2002. évi világbajnokságon a meccsek mellett a fôbb hírekben szerepelt, hogy Victoriának nem tetszett David frizurája, aki akkor éppen kakastaréjt hordott, ezért londoni mesterfodrászukat ura után szalajtotta, hogy tegye rendbe a hajszerkezetét. Mellesleg 2002-ben a legmenôbb frizurájú sztárok versenyében megszerezte a második helyet a Blue énekese, Duncan mögött és olyan hírességeket körözött le, mint Harry herceg vagy Robbie Williams. Ez a cím vajon büszkeséggel tölti el?
A sztárok élete azonban nem fenékig tejfel, és David esetében talán igazat is kell adnunk ennek a megállapításnak. Tavaly novemberben egy albánokból és románokból álló terrorista csoportot füleltek le a rendôrök, akik azt tervezték, hogy elrabolják Victoriát és a kis Brooklynt, majd a férjtôl nyolcmillió dollár váltságdíjat követelnek. A történet szerencsésen végzôdött, hiszen a b?nözôk nem jutottak David szeretteinek a közelébe, de azóta sokkal jobban ügyelnek a biztonságukra. A félelem azonban megmaradt?
Névjegy

Név: David Robert Joseph Beckham

Született: 1975. május 2.

Születési hely: London

Magasság: 180 cm
Súly: 67 kg

Családi állapota: felesége Victoria Adams (Posh Spice)
Gyermekei: Brooklyn Joseph és Romeo Beckham
Testvérei: Lynne (31) és Joanne (21)
Beckham rajong Ronaldóért és már aláíratott vele egy mezt, melyet Brooklynnak ajándékozott.
Brooklyn nevét a háta alsó részére, Romeóét a vállára, Victoriáét pedig hindi nyelven a karjára tetováltatta.
Legjobb barátja Gary Neville, aki tanúja is volt az esküvôjén, Dublinban.
David minden mérkôzésen új pár stoplis cipôben fut ki a gyepre. Csukái átlagban 300 fontot érnek.
Egy felmérés során kiderült, hogy David meccsenként 8,8 mérföldet fut, többet, mint bármelyik játékos a csapatban.
1999-ben új frizurájáról annyiszor írt a sajtó, mint magáról a MU-ról.
Ha nem focizna, akkor krikettjátékos lenne.
Fél szemmel mindig figyeli a Leyton Orient nevu˝ csapat teljesítményét, hiszen gyerekkorában ott rúgta a bôrt.

 
 
 
 
 

 

 
 
 

Ha szeretnéd,h a honlap még jobb legyen(több zeneletöltés,kép,stb.)Akkor tedd ezt:

Küldd el SMS-ben a GKR szót az alábbi telefonszámok valamelyikére, attól függően, hány kredittel szeretnéd egyenleged növelni:
(Figyelem! Egyelőre csak magyarországi mobiltelefonról lehetséges az emelt díjas SMS küldése.)
06-90/671-111 --> az SMS ára 95 Ft --> 8 kredit
06-90/672-111 --> az SMS ára 200 Ft --> 20 kredit
06-90/676-111 --> az SMS ára 500 Ft --> 55 kredit
06-90/629-111 --> az SMS ára 999 Ft --> 112 kredit
Ezután egy nyolc betűs kódot kapsz vissza SMS-ben,ezt pedig küld el az e-mail címemre.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre